Filozófiánk: a tudatos fogszabályozás


"A szem a lélek tükre"
"Ép testben ép lélek"

És még folytathatnánk néhány közmondással, melyek sok-sok igazságot tartalmaznak. Időnként megmasszíroztatjuk a talpunkat, és valóban érezzük, hogy testünk egésze új erőre kap. Ma már senki nem vonja kétségbe, hogy az egészséges emberi szervezet egy nagyon összetett, olajozottan gördülő rendszer, melynek minden fogaskere fontos. Már kisebb hiba is súlyos zavarokat okozhat az egész működésében. Egy szép mosoly pedig általában nem csupán arcunk izmainak játékával jön létre, hanem belső harmóniánkat is tükrözi. De fordítva is igaz, hogy beteg, vagy esztétikailag kifogásolható fogsorral nehezünkre esik a nevetés. Fogaink állapota tehát nagyban befolyásolja közérzetünket, amely aztán egész lényünkre kihat. Ha itt vagy ott fáj valamink, többnyire beveszünk egy pirulát, és örülünk, ha az gyorsan hat. Nem gondolunk arra, hogy ezzel többnyire csak a tünetet szüntetjük meg, miközben az igazi ok, mely egy komolyabb betegség is lehet, változatlanul fennáll, és később esetleg súlyosabb formában jelentkezik újra.
Aki a fogak orvoslásával, szabályozásával foglalkozik, tudnia kell, hogy munkája csak akkor lehet eredményes, ha nem csupán közvetlenül a fogakkal, a szájüreggel törődik, hanem páciense egész habitusában, lelkében próbál harmóniát teremteni.

Mi, a Pro Humanitate munkatársai is ezt tekintjük filozófiánknak. Azon vagyunk, hogy a létező legújabb technikai eszközöket alkalmazva végül is a test és lélek harmóniáját megteremtve varázsoljunk valóban őszinte, belülről fakadó mosolyt az arcokra.

Itt az idő!